ALAPANYAG KIVÁLASZTÁSA

Régen a pásztornak mindig kezeügyében volt a tülök s tetszése szerint válogathatott benne. Az ősi életformájú nomád pásztor, de másrendű mesterkedő magyar is, sok olyan eszközét készítette szaruból, tülökből, amit mások kéregből, fából, esetleg fémből alkottak: ivóedényt, kanalat, tölcsért, kürtöt, rühzsírtartót, kaszatokmányt, fésűt, csatot s újabban gyufatartót, óraláncot. Ezenkívül alkalmazták a szarut rátét- vagy betét- /intarzia-/ hímül fatárgyakra, különösen botokra, juhászkampókra, bicska-, kés- és ostornyelekre. /Magyarság Néprajza II./

A magyar fehér fajta hosszú, fehér tülökszarvait használták. 
A rendeltetést mindenekelőtt az anyag határozza meg: milyen technikájú megmunkálásra alkalmas, mit lehet belőle kihozni. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy ha pl. szép fehér és vékony falú a szaru, akkor ivótülöknek a legalkalmasabb. (...) Persze azt is hozzá kell tenni, hogy amikor az állattenyésztés a virágkorát élte, nem okozzon gondot, hogy a legalkalmasabb munkadarabokat válogassa ki /pl. elhullás esetén/.
"... a bika szarva ilyen célra nem alkalmas /büdös, ami általában a hím állatokra jellemző/. Szarvasmarhából a legalkalmasabb az ökör szarva, mivel ez nő a leghosszabbra és - ami ennél is fontosabb a faragó szemszögéből - jellegzetes fehér ránövés van rajta, ami jól kihasználható a mintázásnál. Ha kisebb, illetve kevesebb a ránövés, vagy szürkébb árnyalatú a szaru, akkor nem olyan mutatós a faragott tárgy. Nem lehet rá például karcolni /karcalozni/, mivel nem adja ki a díszítést. /D. Varga László: Ung-vidéki szarufaragványok/

Régente az uraságok nem sokat törődtek az elhullott marha bőrével, szarvával, könnyen jutott a pásztor tülökhöz, ma már a szarv is piacra kerül, a fésűs veszi meg, akitől a kanász rendszerint készen vásárolja a kürtöt. /Malonyai Dezső: A magyar nép művészete 3./

A szarut - főleg a szarvasmarha szarvát - az teszi közkedvelt használati eszközzé, hogy ürege természetes tartóedény, elég könnyen formálható - mindamellett erős, egyben rugalmas anyag - melyet a legkülönbözőbb célokra felhasználhatnak.
Sok esetben a patákat, illetve a körmöket is megmunkálták. A kos szarvát is felhasználták. /Dorogi Márton: Adatok a szaru népi feldolgozásához/

Fűszertartó, Dunántúl, XIX. sz. 2. fele
Domanovszky György: A magyar nép díszítőművészete. Akadémiai Kiadó, Bp. 1981. II. 301. o.