IVÓKÜRT - IVÓTÜLÖK

Az elhullott marha szarvát - a kanásztülkön kívül - még másra is felhasználta a faragó pásztor. Olyan használati tárgyakat készített belőle, amelyekre a fa nem volt alkalmas, helyesebben: amelyekre használhatóságuk szempontjából a szaru anyaga jobban megfelelt.

A szarutárgyak közül - múltját és elterjedését tekintve - az ivótülköt illeti meg az elsőség.

Az ivókürt vagy ivótülök voltaképpen a szarv végének darabja, amelyet a hegyes végétől 25-4o cm-re fűrészelték le. Még a múlt század második felében is elterjedt volt, de a századforduló táján már csak itt-ott használta egyik-másik öreg pásztor. Használatát Ecsedi István írja le: Ha vizes világ volt körülötte, úgy a pásztor állandóan magával hordta ivóeszközét, az ivótülköt, hosszú szíjon a szűrszíj rózsájához kötve lógott e tehénszarv lefele, melyet nagy melegben a szűr alá rejtettek a nap heve elől, mivel ha felmelegedett, kellemetlen ízű volt benne a víz. Az ilyen pásztor csak megkaparta a síkpartot, tülkével merített és ivott belőle.

Sárospatak környékén még a századforduló táján is - főleg télen - használták az ivószarut a kanászok, amikor a határban levő kutakról leszedték a vödröket. A kanászok ilyenkor úgy merítettek maguknak, hogy az ivószarut az ostor végére kötötték, s leeresztették a kútba. Az ivószaru öblös végén egy karika volt, az ostort arra kötötték.

A szaru hegyes vége le volt vágva, hogy a szűr ujjában, vagy a tarisznyában ne tegyen kárt, és jobban elférjen.

A másik típusba tartozó ivótülkök hegyes végét meghagyták, abba gyakran lyukat fúrtak, a lyukba szíjat fűztek, s a tülköt azzal kötötték a szűrszíj rózsájához. Gyakran az öblös végén is fúrtak lyukat a szaruba, s ebbe a lyukba a bőrsallangot kötötték. Ezek az ivótülkök, azonkívül, hogy fel vannak sallangozva, szintén díszesek: vékony végüket, a szaru fekete részén csipkézett, domborúra faragott gyűrűkkel gyakran több szögűre faragták, azon a részen pedig, ahol a szaru fekete színe a fehérbe megy át, ugyancsak domborúra faragott, csipkeszerű díszítést alkalmaztak. Ezek egy része már inkább csak dísztárgynak készült. / Manga János: Magyar pásztorfaragások/

Ivótülök díszítményének középső része /Zemplén megye/ A magyarság néprajza Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Bp. é.n. 2. kötet 295. old. 1049. ábra 

A pusztai, a pásztor ember ivóedénynek leginkább marhatülköt használt. Erre alkalmas volt a piros-tarka szarvasmarha rövidebb, csajla szarva is. A nagyobb méretűek végét levágták, 2-3 deciliteresnél nem szabták nagyobbra, nem fért volna a tarisznyába. Az ivótülöknek rendszerint ivóvályúját is formáltak. Forró vízben áztatták a végét, így meglágyult és lehetett formálni. /Dorogi Márton: Adatok a szaru népi feldolgozásához/

A szarvasmarha tülkének ivóedényként való felhasználása az emberi kultúra kezdetéig vezethető vissza. A sztyepp nomád népeinél elefántcsontból vagy nemesfémből művészileg kidolgozott ivótülök a rang jelvénye is volt. Elterjedésének nyomait Európa minden vidékén megtaláljuk. A XIX. században a pásztorokon kívül még a vadászok is használták. /Magyar Néprajzi Lexikon 2. ivótülök /